• I. évad

    12. epizód: Néha minden sikerül

    Azért van az úgy, hogy úgy van. Mármint kellenek olyan napok is, amikor minden sikerül. Amikor eltűnnek a rosszakarók, eltűnnek a rosszakaróink csatlósai, és egyáltalán: elkezd gurulni az élet. Főleg, ha az embernek még a munkahelye is gurul. Leszűrtük a tanulságot, és elkezdtünk felkészülni a még váratlan rossz történésekre is. Ede azonban elgondolkodott. Valójában mit is jelent, hogy gurul az élet?- Drága tesóm rájöttem, hogy ha gurul az élet, akkor is vannak bukkanók, mert különben hogyan is vennénk észre, hogy gurul? Most ugyan az első csapda után, hamar felálltunk, és inkább csak pozitív fuvallatok jönnek, de a lényeg, hogy összetartsunk. Papa is ezért mondta, hogy mindegy, hogy mit, de együtt.…

  • I. évad

    11. epizód: Szerencse a szerencsétlenségben

    Ahogy mondani szokás, minden csoda három napig tart. Milyen jó is lenne. Mert a mi csodánk, nem tartott még addig se. Nehogy már jó legyen egy kicsit. Mondjuk egy kicsit tovább. Azt nem tudom, hogy Eliza, hogy tudta elintézni, de a következő füredi fesztiválra, ami alig 10 nap múlva volt, meghívást kaptunk, amire persze igent mondtunk és Elizára bíztuk az egyeztetést. Nekünk Edével amúgy sincs semmi kedvünk és hozzáértésünk az ilyesmihez. Na de éppen ezért van a csapat. – Hú, ez nagyon hamar és nagyon mély víz – sopánkodott, tőle szokatlanul Ede. – Ne rinyálj Ede, mert ez mégsem egy Michelin guide. – Tudom, tudom, de ha hiszed, ha nem…

  • I. évad

    10. epizód: Csoda

    Mindig azt vallottam, hogy ha valakit, valami hatalmas csalódás ér, akkor sokáig nem hisz majd a csodákban. Hatalmas csalódás alatt azt értem, hogy az életet alapjaiban befolyásoló csalódás. Szerintem egy házasság előtti hasraesés az pont ilyen. Ha nem hiszed, akkor… Nos nem mondom, hogy próbáld ki, pontosabban tanulj az én esetemből, mert lelkileg, érzelmileg jobban kifizetődik. Neked. Én már koppantam. Szóval nem vártam, nem számítottam, nem reméltem, mégis csoda történt. Olyan csoda, amikről az előzőekben olvashattál. Most itt állunk egy teljesen kész jövő kapujában. Komoly lehetőségekkel, jó emberekkel, tapasztalattal és hatalmas lelkesedéssel. Még Mohó sem tudta megtörni a lendületünket. Ma lesz az indulás előtti utolsó csapat-összetartás, majd startolnak a „Bölcsesséfek”.…

  • I. évad

    9. epizód: Miért van az, hogy mindig van egy gonosz

    Az életben az egyik igazán kedves, lélek-gyógyító dolog, amikor valakiben, akit régóta ismersz, önmagát is meghazudtolva, pozitívan csalódsz. Ezek talán apró dolgok, de hatásuk sosem az. – Helló pajtik! Na üljetek csak le hamarjában, kapaszkodjatok egymásba, mert Peti pajtinak hírei vannak. – Na most mi van? Mi ez nagy kerítés? Ha előre szeretnéd a dicséretet, akkor csalódni fogsz. Ingyen nem adunk semmit. – OK. Nem kell pánikolni, csak figyelni. Semmi babér, semmi dicsőség, csak tettem a dolgom. De az igazság, hogy Eliza annyira határozott volt, kicsit meg is ijedtem, ezért nem akartam, hogy csalódjatok bennem. – Na jöhet a lényeg, mert dolgunk van. – Akkor figyúzzatok csak ide pajtikáim. Készítettem…

  • I. évad

    8. epizód: Iskolabusz Amerikából

    Vajon mitől függ, hogy milyen emberekkel találkozunk az életünk során? És az mitől függ, hogy kit engedünk közel magunkhoz és kit engedünk be az életünkbe? Súlyos kérdések ezek, de mielőtt Ede belemelegedhetett volna, Eliza a pár pillanatnyi csendet kihasználva, hirtelen belibbent a konyha közepére, kezében egy nagyméretű képpel. – Egy amerikai barátommal beszéltem a minap, ahol szóba hoztam a terveteket. Na és mit küldött nekem? Ezt a képet! – Jól látom, ez egy iskolabusz? – Nem! Ez a ti mozgó éttermetek, mert a lényeg az, amit ebbe a képbe, ebbe a buszba bele tudtok látni. De készítettem egy rajzot, mintha már kész is lenne. – Hát ez nagyon tuti. Honnan…

  • I. évad

    7. epizód: Pihenünk, tervezünk, dolgozunk

    Nem sok lehetőségünk volt arra, hogy kiheverjük Ágnes villámlátogatását. Tényleg úgy robbant be, mint egy gömbvillám, ami hirtelen csapódik be, nyomot hagy, majd ahogy jött, sebesen távozik is. Szerencsére maradandó nyomok nem igazán maradtak utána, csak egy majdnem kellemes és vicces reggel emléke, ami kicsit másképpen alakult, mint ahogy terveztük. No de sebaj. Sokat haladtunk a terveink alapjainak elkészítésével, papa is megmondta a frankót, most az apró-munka következik. És ebben Ede is, én is mindig is elég jók voltunk. Abban maradtunk, hogy maradunk még egy-két napot, hiszen egyikünknek sincs hova sietni, nincs munkakényszer, s bár nagypapi azt mondta, hogy ezt most magunknak tervezzük, nem kell végletesen gondolkodni, hiszen ez a…

  • I. évad

    6. epizód: Ági színre lép

    Biztosan emlékeztek Ágira. Ő volt Anti „menyasszonya”. Vagy ahogy tegnap papa mondta, amikor elmeséltük komolynak hitt veszteségeinket, na menj asszony. Szerinte ugyanis a szeretet-vámpírokkal röviden és határozottan kell elbánni. Szóval, Ági volt az, aki pár hete letérdelt Anti elé – tudom ismeritek a sztorit, de annyira tetszik – és komoly mosollyal Anti szemébe nézve halkan, de határozottan azt susogta, hogy „Lennél az esküvői tanúm?” Nos, a mai reggel egyébként csodálatosan indult, egészen addig, amikor váratlanul megjelent Ági, mert innentől kezdve már inkább vicces volt. A legjobb az egészben az volt, hogy tényleg mindenki nevetett, csak Ági nem. Az történt ugyanis, hogy este elég sokáig beszélgettünk, tervezgettünk, nagyon kreatívak voltunk, sok…

  • I. évad

    5. epizód: Nagypapi megmondja

    Vannak emberek, akik kortalanok. Olyan sosefiatal és sosemöreg emberek. Sokan talán erre mondják, hogy genetika, meg szerencse, meg a könnyű élet. Persze leginkább akkor kerül ez szóba, amikor az öregedés kitörölhetetlen és barátságtalan jelei elkezdenek uralkodóvá válni. Főleg mentálisan. És szerintem itt a lényeg, mert papa mindig fiatal volt. Akkor is, amikor szüleink nagyon korai balesete miatt nagyapaként apa lett másodszor is, és akkor is, amikor már mi, fiatal felnőttek minden szempontból önállóak lettünk. A nagy korkülönbség ellenére papa a barátunk és mentorunk volt, afféle famulusok voltunk egy bölcs tanító karjaiban. Nagy-szüleinktől azonban sosem kerültünk messzire. Nem volt lehetőségünk igazán megszokni, hogy milyen is az, amikor apa-anya nevel minket, óv…

  • I. évad

    4. epizód: Búfelejtés, de nagyon másképpen (nagyon)

    Annyira jól sikerült a búfelejtés, hogy reggelre szinte mindent elfelejtettünk. Főleg én. És Ede, mint később kiderült. Csak egy gondolat hasított az agyamba, de olyan elemei erővel, ahogy csak egy nagyon váratlan és fájdalmas csalódás tud. Éttermet? Én? Annyira lüktetett az agyam, hogy minden esti fáradtság ellenére hamar kivetett az ágy. Pedig Eliza mindent elkövetett, hogy maradjak. De valamit megérezhetett a vívódásomból, vagy csak szeretett volna egy kicsit nyugodtan pihenni, nem tudom, de tény, hogy a reggeli angyali énje szabadságra küldött. Minden erőmet összeszedve próbáltam felidézni a tegnap esti fogadalmunkat, de sehogy sem sikerült. Az étteremnél beállt az átmeneti agyhalál, pedig csak a jövőnkről volt szó. Gondoltam, elkészítem nagyi bundás…

  • I. évad

    3. epizód: Vágjunk bele!

    Mindig szerettem gyerekkorunkban, amikor csak mi ketten leültünk, és megoldottuk az élet nagy dolgait. Ez már akkor is könnyű volt nekünk. Még arra is emlékszem, amikor egy ilyen megváltó beszélgetést, egy a grund szélén álló fa ágai között folytattunk le. Elvonulásunk igazi oka azonban nem a titok volt, hanem a cigaretta. Mi itt próbáltuk ki az első slukkokat. Mint a nagyok. Hamar a mamáékhoz kerültünk, még csak alsósok voltunk. Ők neveltek, óvtak, segítettek és nagyon, de nagyon szerettek minket. Papa sokat beszélgetett velünk, talán ő volt az, aki elindította bennünk a gondolkodás, még ma sem szűnő élvezetét. Mindig azt mondta, hogy „Gondolkodom, tehát van agyam.” És mi Edével mindenen gondolkodtunk.…

Igen
No Thanks