Ahogy Eliza szülinapján (nektek elmondom, hogy most volt 30 éves) megbeszéltük, hogy meglátogatjuk nagyiékat. A tortára való tekintettel Eliza ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen megköszönje a különleges csemegét. Időközben Edéék előre mentek, így mi Elizával külön kocsival indultunk. És akkor valami olyasmi történt, ami egyszerre volt kellemes és kellemetlen. Korábban mindig azt vallottam, hogy az ember maradjon meg az elvei mellett. Na most éppen ez indított el bennem pár gondolat-futamot. Amint elindultunk, alkalmam volt közelebbről is megcsodálni Eliza valóban elbűvölő mosolyát, az alkonyat igazán támogató fényében. Örültem, hogy Eliza vezet, ki nem hagytam volna ezt a látványt. – Szokatlanul hallgatag vagy, vagy valamiféle titkos gondolatok hoztak csendet az útra? – Nem,…

’A szülinap is olyan, mint a süti. Minél több van belőle, annál kevesebbnek érzed.” Ez a sok és változatos Ede-bölcsességek egyike volt, amit én is most hallottam előszőr. Mert Ede valahonnan megtudta, hogy Elizának éppen szülinapja van. Kerek szám, fontos is, minket már hatalmas izgalomba is hozott, bár abban sem voltunk biztosak, hogy vajon láthatjuk-e estére Elizát. Ahogy Ede mondta, mindegy a mindegy, tortát készítünk. Ede ugyan nem volt a tortasütés nagymestere, éppen ezért, hogy elkerülje az ego-veszteségeket, felhívta nagyit. – Olyan sütit szeretnék, ami kifejezi mindazt, amit nekünk Eliza jelent. Erő és kedvesség, vidámság és határozottság, rajongás és tisztelet. De az sem baj, ha finom lesz. – Édes fiam,…

Van egy fantasztikus zenész ismerősünk, aki embernek is fantasztikus, zenésznek is fantasztikus. Emlékszem, hogy gyakran mondta, hogy a koncertek esetében a legborzasztóbb az esőnap. mindig arra gondoltam, hogy az elmaradt koncertek miatt mondja ezt, amit persze részben meg is tudtam érteni. Minden kész, erre jön az eső, és visz mindent. Na de mi a baj ezzel, mikor ott az esőnap? De ő azt mondta, hogy ennél sokkal többről van szó, amit persze nem értettem. – Ugyan, miért mondod ezt? Hiszen minden megy tovább, csak egy nappal később. Nem fáj senkinek, hiszen a buli nem marad el, csak eltolódik. – Hát igen. messziről nézve, felületesen ez talán így is van, de…

Lassan kifújt a mai napi forgalom, ezért pihenés gyanánt leindultam a partra. Nagyon intenzívek a napjaink, hiszen itt elsősorban az emberekkel kell foglalkoznunk, a kaja szinte mellékes. Pár héttel az indulásunk óta egyértelmű megállapításunk, hogy nincs két egyforma ember, sőt, akik mondjuk másodszor, vagy harmadszor jöttek el hozzánk, még ők sem egyformák. Még saját magukhoz képest sem. Megérne egy elemzést, hogyan lehet az emberekben ennyiféle szín. Voltak napjaink, amikor a kemény munka ellenére felüdülés volt az emberekkel beszélgetni, megismerni a sorsukat, életüket, félelmeiket és vágyaikat. Talán Ede fogalmazta meg tűpontosan egyszer a különbséget korábbi étterme és a truck vendégeivel kapcsolatban. Ha éttermet csinálsz, akkor egy idő múlva teljesen kiismerhetővé válnak…

Eddigi működésünk leghosszabb, 4 napos fesztiváljára készültünk, ami számunkra nem kis fejtörést okozott. Nem elsősorban, a mindig legnehezebb alapkérdés miatt, hogy miből mennyit, hanem inkább az, hogy kikre, milyen vendégekre készüljünk. A legizgalmasabbnak az utolsó nap ígérkezett, amelynek Retro érzés volt a címe. Manapság minden, ami elmúlt az retro, de az igazi retro – állítólag – a 60-as, 70-es évek világa, zenéje és minden, ami az akkori életet jelentette, jellemezte. Jawa motor, tranzisztoros rádió, táncklub, zsíros deszka, variabútor, otthonka és rengeteg minden más. Már előre jelzem, hogy fantasztikus nap volt, hiszen eddigi tapasztalataink szerint a fesztiválos bulizás 40 éves korig bezárólag működik, felette már nem. Itt, ezen a napon azonban…

Vannak olyan emberek, aki nem képesek pozitívan létezni. Nem az a baj, hogy nem hoznak létre semmi különöset, még csak az sem, hogy nem tesznek meg semmit ennek megváltoztatása érdekében. A baj inkább az, hogy nem is képesek másokra, mások eredményeire, mások sikereire pozitívan reagálni. Ede erre azt szokta mondani, hogy figyelj tesó: – Van egy helyzet, egy emberi cselekedet, amire alapvetően kétféleképpen lehet reagálni. Negatívan, vagy pozitívan. Ha a fejedben negatív gondolatok vannak, akkor hozol egy negatív döntést, aminek következtében negatívan cselekszel. És ennek milyen lesz az eredménye? Negatív! Mi értelme van ennek? Előre visz ez bármit is? Csak a pozitív reakcióknak van értelme. Arról nem is beszélve, hogy…

Úgy adódott, hogy lett egy szabad hétvégénk, amit nem is bántunk, mert jól jön egy kis pihenés, hiszen elég hajszás volt az elmúlt időszak. Természetesen mamáékhoz mentünk Kékkútra, ami nem volt kérdés, hiszen igazán pihenni mindig is csak itt tudtunk. Jöttek a lányok is, bár nem egyszerre, mert azért egy kis munka is várt ránk, meg kellett vonni az eddieg mérlegét. – No fiaim, csak bátran, mert ha nem a jó tükörbe néztek, akkor nem a jövőtöket látjátok. – Ne aggódj papi, – így Ede – nem is tudnánk máshogy csinálni, hiszen erre tanítottál minket, így más módszert nem ismerünk. – Csak lassan a munkával, most kivételesen legyen a pihenés…

Amikor készültünk erre a vállalkozásra, sok mindent átgondoltunk. Mi akkor azt gondoltuk, hogy mindent. A valóság, mint már annyiszor, most is rácáfolt erre. Valóság amúgy sincs, csak nézőpont. De erről majd később Ede fog bármit mondani. Lehetne azt is mondani, hogy olyan, hogy minden amúgy sincs, hiszen amikor kimondtam, már keletkezhettek újabb dolgok. Na de a lényeg. A révfülöpi buli éjszakáján valami érdekes, addig még nem tapasztalt és mégis szerethető dolog történt. De kezdjük az elején. – Helló cimborák! Mit lehet itt inni? Annyira kiszáradtam, hogy rólam fogják a következő sivatagot elnevezni. – Ha van alap, akkor lesz felépítmény! – szólalt meg váratlanul Ede, és láthatóan megzavarta ismeretlen, amúgy kedves…

Ha őszinte akarok lenni, akkor ez a TV producer nem igazán volt szimpatikus, volt benne valamit nagyképű tudatlanság. Nem tudom, hogy mekkora szám a holnapi műsor, de gondolom nem egy Grammy esemény, pedig ez a fickó éppen úgy viselkedett, mintha már lenne pár ilyen díja, vagy legalábbis ő lenne Brad Pitt. Pedig talán csak annyi van, hogy egyszer látott valakit, aki ismerte azt az újságírót, aki már olvasott egy izgalmas írást, ami Brad Pitt-ről szólt. Ezt persze csak magamban jegyeztem meg, nem mondtam senkinek, még Edének és Elizának sem. Azt viszont eldöntöttem, hogy én nem veszek részt a beszélgetésben, mert az a helyzet, hogy néha nem tudok uralkodni magamon és…

Néha tényleg örömmel teli szívvel gondolok a teremtőre, mert képes csodálatos és tökéletes dolgot létrehozni. Ez persze nincs mindig így, miért is lenne, de az egy másik mise. Bocs, mese. Amennyire vissza tudok emlékezni a kékkúti gyerek- és fiatalkoromra, akkor szinte minden tökéletes volt, semmi vita, vagy súrlódás, sosem volt harag, csak hatalmas boldogságban éltünk. Keveset mozdultunk ki a faluból, igazából csak a környéken barangoltunk. Így fordulhatott elő, hogy még Révfülöpön is csak egyszer, egy rövid időre jártunk, pedig egyáltalán nincs messze. Vagy csak nem emlékszem. Pedig már akkoriban is hatalmas vitorlás-élet zajlott ott, hiszen amennyire ma is, akkoriban is az egyik legnagyobb balatoni vitorlás- és hajóállomás volt. Igaz, hogy…