20. epizód: Esőnap

Van egy fantasztikus zenész ismerősünk, aki embernek is fantasztikus, zenésznek is fantasztikus. Emlékszem, hogy gyakran mondta, hogy a koncertek esetében a legborzasztóbb az esőnap. mindig arra gondoltam, hogy az elmaradt koncertek miatt mondja ezt, amit persze részben meg is tudtam érteni. Minden kész, erre jön az eső, és visz mindent. Na de mi a baj ezzel, mikor ott az esőnap? De ő azt mondta, hogy ennél sokkal többről van szó, amit persze nem értettem.

– Ugyan, miért mondod ezt? Hiszen minden megy tovább, csak egy nappal később. Nem fáj senkinek, hiszen a buli nem marad el, csak eltolódik.

– Hát igen. messziről nézve, felületesen ez talán így is van, de ha kicsit közelebb megyünk, akkor már más a kép. Elég csak abba belegondolni, hogy egy nap alatt mi minden változhat. Benned, bennünk, a nézőkben és sok más körülményben. Mi mindig az adott koncertre készülünk. Ha elmarad, akkor az már egy más koncert, más vendégekkel, más hangulatban és mi is mások vagyunk. Nálatok ez nem így van?

– Részben igazad van, csak mi többnyire a felkészülés során előkészített, főként ételeink egy részét teljesen elveszítjük. Ede erre találta ki, hogy ilyenkor ezeket a kajákat odaajándékozzuk azoknak, akik valamilyen szempontból rászorulnak.

– Na látod, milyen szuper ez. De elmesélek valamit. Van egy „tanító mesterem”, aki szerintem az ország vélhetően legjobb gitárosa, aki sosem halasztotta el a koncertet, ha eső volt. Inkább úgy kérte a szervezőket, hogy legyen a hangszerek számára valami fedett, vagy részben fedett lehetőség.

– Tudom kiről beszélsz, mi is találkoztunk már vele. Ha egyre gondolunk, akkor ő Tibusz. Mindenki így ismeri.

– És milyen tapasztalataitok volt vele?

– Ha érdekel, szívesen elmesélem.

– Naná. Teljesen felcsigáztál, hiszen én „csak”, mint zenészt ismertem eddig.

– Sárváron voltunk éppen egy valamiféle előmajálison – ha jól emlékszem – és mi már előre készültünk, hogy hallhatjuk őket élőben zenélni. Nekünk, mint sok-sok zenerajongónak, hatalmas élménynek ígérkezett ez. Valójában április legvége volt, akkor az utolsó héten fantasztikus tavaszi idővel. De, mert az április szeszélyes, pont a koncert napján hatalmas lehűlés, eső és szél. Az előrejelzésben nem ígértek nagyon durva változást. Persze a műholdas előrejelzés, mint annyiszor már, most is hatalmasat tévedett. Pedig nagypapi külön ezért felhívott minket, mert ő azt érezte, a különféle nem digitális jelekből, hogy viharos lesz az idő.

– És igaza lett?

– Miazhogy. Már délutánra metsző hideg szél, amolyan vízszintesen az arcodba, csontodba vájó lendülettel, eső, aminek semmilyen felszerelésben nem tudsz ellenállni, ja és kb. 5 fok, amit jegesnek éreztél a szél miatt.

– És nem maradt el? Jöttek nézők?

– A szervezőkkel együtt kb. harmincan voltunk, azaz kb. húsz vendég. Mi természetesen maradtunk mindaddig, amíg ki nem jött semmiféle hír a lemondásról.

– És jött?

– És nem! Viszont Tibusz és a band jött. Konkrétan pakolni kezdtek, készülődtek, beálltak, mint egy teljesen rendes koncert előtt. Valójában nem hittünk sem a szemünknek, sem fülünknek. És ahogy tervezve volt, 9-kor elindult a koncert. Ekkorra már gyakorlatilag a jeges rémületből átmentünk fagyos, dermesztő, remegő jégcsapokká.

– És meddig tartott a buli? Nektek megérte?

– Ha nem fogyott volna semmi, akkor is megérte volna. De mindenki evett is, ivott is, duplán. Előkerült a házipálinka, szigorúan a hideg miatt, de tudtunk még forraltbort is adni. Ritkán mondhatjuk el, hogy van 30 vendég, és elfogyasztanak 60 adag ételt. De a lényeg most jön. Tibuszék úgy játszottak, mintha a Wembleyben lennének százezer rajongó néző előtt. Három órát játszottak, fantasztikus volt. A csúcspont az volt, amikor nekimentek Hendrix Hey Joe c. számának. Te biztosan tudod, hogy ez az a szám, amit minden valamire való rock banda eljátszik, persze nagyon nem úgy, mint az eredeti. De ez most más volt. Lehet, hogy az időjárás, lehet, hogy a tisztelet a fantasztikus zenészeknek, lehet, hogy a feldobódottság miatt, de ez nagyon különlegesre sikerült.

– Mi is szoktuk játszani, de mi volt, ami különlegessé tette?

– Nos, szerintem Tibusz sokkal jobban nyomta, mint Hendrix valaha is tehette, az énekes meg sokkal jobban énekelt. Igaz Hendrixet nem az énekhangja miatt szerettük. És a slusszpoén egy hatalmas, halkan és lassan induló szóló volt, ami az eredeti számban nincs is benne. Szerintem Hendrix, a túlvilágról csendben tisztelgett.

– Hát ez nagyon nagy lehetett.

– Ha jobban belegondolok, amikor Edével belevágtunk ebbe az üzletbe, sok mindenre gondoltunk, de ilyen élményekre, ajándékokra biztosan nem. És vajon mi várhat még ránk?

                                                               (valódi eseményeken)

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Igen
No Thanks