15. epizód: Szeressük egymást gyerekek

Amikor készültünk erre a vállalkozásra, sok mindent átgondoltunk. Mi akkor azt gondoltuk, hogy mindent. A valóság, mint már annyiszor, most is rácáfolt erre. Valóság amúgy sincs, csak nézőpont. De erről majd később Ede fog bármit mondani.

Lehetne azt is mondani, hogy olyan, hogy minden amúgy sincs, hiszen amikor kimondtam, már keletkezhettek újabb dolgok. Na de a lényeg. A révfülöpi buli éjszakáján valami érdekes, addig még nem tapasztalt és mégis szerethető dolog történt. De kezdjük az elején.

– Helló cimborák! Mit lehet itt inni? Annyira kiszáradtam, hogy rólam fogják a következő sivatagot elnevezni.

– Ha van alap, akkor lesz felépítmény! – szólalt meg váratlanul Ede, és láthatóan megzavarta ismeretlen, amúgy kedves cimboránkat.

– Hogy-hogy, hogy?

– A tesóm csak azt tudakolja, hogy van-e már valami benned, amire iszol, vagy csak úgy üresen érkezik majd a pia a legmélyebbre?

– Ja, hogy ettem-e? Ez a kérdés? Miért nem ezt kérdezitek? Már abban az állapotban vagyok, amikor nagyon egyszerűen kell velem beszélni. Persze honnan is tudnátok, hiszen csak most láttok először. Van valami ötlet?

– Szerintünk kellene enned, hogy utána, ha iszol ne legyen komolyabb liftezés.

– Ugyan, nem kell aggódni, rutinos vagyok. Hallottam a szuper sörötökről, kérnék egyet.

– Na most, ez egy 7 %-os sör, elég ütős. Ezért volt a kaja javaslat, de te tudod.

– Én aztán tudom, már vagy 3 napja. Elhagyott a kedvesem, azt mondta azért, mert eláztam.

– Sosincs veszve, de így biztosan elhagy a legcsekélyebb esélyed is. De, itt a sör.

Ha sörivót látsz, még akkor is ritkán tapasztalsz olyat, hogy valaki két üveggel, szinte levegővétel nélkül, egyhúzásra megissza. Na a mi cimboránk pont így tett, majd amilyen hirtelen jött, ugyan úgy távozott is.

                                                                               Pár órával később

– Helló skacok! Hallottátok? Van itt valaki, aki azt állítja, hogy a sörünk maga csoda. Kicsi, kevés, de nagyon ütős. Számítsatok nagyobb rohamra. Van egy fogadatlan reklámarcunk, viszi a bulit, és csak titeket emleget. Na már jönnek is.

– Helló! Van itt ez a srác, beállt, mint a dugó. Megengeditek, hogy letámasszam ide?

– Helló cimbora! Jól vagy?

– Ahogy látom, már utazik, legalábbis, amíg tart a tankban a pia. Figyelj, Ede, készíts pár falatot, hátha elfogadja, és talán jobban lesz.

A srác, aki idetámasztotta újdonsült szószólónkat, ismét megjelent, bár ahogy kiderült nem is ismeri ezt a fickót, csak ahogy ő mondta, muszáj volt segítenem, mert képes lett volna a félméteres vízben megfulladni. Valami nőbaja van. Ezt persze úgy kell érteni, hogy szerelmi csalódás.

– Akkor te igazán jó fej vagy. Itt van néhány falat, segítesz belediktálni? A mangalicazsíros alap biztosan helyrebillenti a gyomrát. Utána pedig meghívunk téged is egy menüre.

– Ó, ez nagyon cool, köszi.

– Mondtam a tesómnak, hogy kell készíteni egy táblát, mondjuk azzal a szöveggel, hogy: Ha inni szeretnél, akkor előtte egyél, alapozz.

– Hát ez bizony jó lenne, mert sokan vannak, akik ész nélkül buliznak, hamar becsapnak, majd képtelenek élvezni a bulit.

– Ez is egy valóság, szólalt meg Ede. Ez az ő valóságuk, az ő buli-valóságuk. Neked is más, és nekünk is más. És nincs jobb vagy rosszabb, talán mindenkinek a sajátja a jobb. Ki tudja?

Pár falat után a srác éledezni kezdett, a színe is jobb lett. Nagyon küzdött, hogy mondjon pár szót, de ahogy láttuk, ehhez még korai az ideje. De legalább az élet jelei kezdtek megjelenni az arcán.

– Eeeez, nagyon tutiiii, hukk. Mi ez ez? Nem emlékszem, hukk, hogy etttem volna mááár ilyet.

– Na látom, életben maradsz, de ne beszélj, inkább egyél még pár falatot. Ez egy négysajtszószos tépett befali, de neked elég, ha annyit tudsz, hogy életmentő-ételmentő. Neked mindenképpen.

– Húú srácok, örök, hukk hála.

– Ne nekünk hálálkodj, hanem neki, mert ő támasztott le, miután kihúzott a Balaton 40 centis mélyéről. Ő is életmentő, mind mi mindannyian.

– Hú srácok, szeretlek benneteket. Bárcsak engem is szeretne valaki, és bocs, de most nem rátok gondoltam, bárcsak tudnám viszonozni.

– Szia Mackókám! mi van veled?

Nos nem mi szólítottuk így vadiúj barátunkat. Egy csinos, nagyon fiatal, mosolygós lány volt, aki a legtermészetesebb mozdulatokkal „vette birtokba” a srácot. Annyira ölelte, szorította, hogy attól féltünk, hogy a piába belefáradt lélek visszaköhögi a korábbi csalódott szavait. Erre azonban még várnunk kellett, mert a beszéd, vagy talán a gondolat, még nem volt felkészülve erre a nem remélt helyzetre.

– Mi történt Mackókámmal? Nem tudjátok? Régóta van itt? Sokat ivott?

Ez a kérdéscunami egyszerre váratlanul ért mindenkit, pláne, hogy még az ifjú hölgyre sem számítottunk, sőt, azt sem tudtuk pontosan, hogy kit tisztelhetünk benne. De ez hamar megoldódott.

– Eszter vagyok, a barátnője, kicsit összezördültünk, de mackókám mindent azonnal és végletesen a lelkére vesz, pedig csak egy kis buta félreértés volt.

– Látod Anti, mindig mondom, hogy mindenkinek a maga valósága. Mert Eszter, ami neked egy kis buta összezördülés, az a mackókádnak egy végleges, durva szakítás, ami miatt a félméteres vízbe vetette magát, miután alaposan beivott. Ő itt a megmentője, mi pedig életre tápláltuk pár falattal.

– Hát ezt nem tudom eléggé megköszönni nektek, a hála most kevésnek tűnik.

– Igazán nincs mit, inkább vigyázz a mackókádra, mert egyébként jó gyerek.

– És ha megfogadjátok a tanácsomat, beszélgessetek a valóságotokról, a nézőpontról, de mindenekelőtt szeressétek egymást. Halleluja!

Ez már, nyilván kitaláltátok, Ede bölcs szavai voltak. Remélem, valaki megjegyzi.

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Igen
No Thanks