11. epizód: Szerencse a szerencsétlenségben

Ahogy mondani szokás, minden csoda három napig tart. Milyen jó is lenne. Mert a mi csodánk, nem tartott még addig se. Nehogy már jó legyen egy kicsit. Mondjuk egy kicsit tovább.

Azt nem tudom, hogy Eliza, hogy tudta elintézni, de a következő füredi fesztiválra, ami alig 10 nap múlva volt, meghívást kaptunk, amire persze igent mondtunk és Elizára bíztuk az egyeztetést. Nekünk Edével amúgy sincs semmi kedvünk és hozzáértésünk az ilyesmihez. Na de éppen ezért van a csapat.

– Hú, ez nagyon hamar és nagyon mély víz – sopánkodott, tőle szokatlanul Ede.

– Ne rinyálj Ede, mert ez mégsem egy Michelin guide.

– Tudom, tudom, de ha hiszed, ha nem sokkal jobban izgulok most, mint korábban, és tudod miért?

– Nem, de biztosan elmondod.

– Azért, mert itt minden egyes vendég új vendég, vár valamire, szeretne elégedetten vendégeskedni nálunk, és szerintem kritikusabbak, mint egy igazi éttermi kritikus. És az őszinte igazság az, hogy jobban is szeretem őket.

– Na ebben is egyetértünk. De nem kell aggódni, mert amit mi elterveztünk az teljesen egyedi, és ha még a nagyi is elégedett, akkor mi lehet a baj?

– Na srácok, ez lesz a mi helyünk elég közel, de elég távol a színpadtól és pontosan beleesünk a főútvonalba. Ráadásul mögöttünk a Balaton. Mi kell még?

Még éppen csak beálltunk, el sem kezdtük az elősütéseket, Eliza jön, hogy valami ellenőrök csámpáznak a fesztiválon, figyeljünk oda. És akkor döbbentem rá, hogy minden rendben, csak a nagy kapkodásban az előzetes egyik engedélyt nem hoztuk magunkkal. Talán nem lesz akkora gond.

– Jó napot! Kérhetném az összes engedélyt?

– Természetesen, mondtam és már nyújtottam is oda az engedélyekkel teli dossziét.

Majd hosszú vésztjósló csend következett, de közben megérkezett Eliza is. Ez mindenkit megnyugtatott, mert ha valaki van, aki egy ilyen ellenőr típusú emberre hatni tud, akkor az ő. Laza, nyugodt mosoly, kellemes fellépés, magabiztosság, kellő, de nem túlzott engedékenység. Nos ez mind veleszületett. Ettől mi már teljesen nyugodtak voltunk, amit csak támogatott, hogy megjelentek az első vendégek…

– Na azzal még kicsit várunk, szólalt meg az egyik ellenőr, aki nő volt, s ez némiképp árnyalta Eliza esélyeit.

– Majdnem minden rendben, de ez itt csak az előzetes hatősági engedély, nekünk az eredeti kell, amit postán szoktunk megküldeni.

– Biztosan az is megvan, de a nagy sietségben véletlenül ezt pakoltuk be. De talán ez nem akkora baj, hiszen ezek szerint ön is tudja, hogy az engedélyt megkaptuk.

– A szabály az szabály, nekünk sajnos az eredeti kell, minden esetben.

Addigra már elég sokan összegyűltek a kocsink körül, ráadásul kissé türelmetlenek is voltak, de sajnos elég patt-helyzetnek tűnt, ami előállt. Ha megnyitunk, akkor büntetés, ha nem, akkor kudarc. És akkor messzebb Ede meglátta Mohó tekintetét. Minden világos volt, csak ő lehet a háttérben. Eliza azonnal megértette, hogy miről van szó, és elindult Mohó irányába, de nem egyedül, hanem egy szekrény méretű kisérővel. Azt nem tudom, hogy honnan sikerült egy ilyen fazont előkerítenie, de igazából nem is érdekelt.

Mohó eltűnt, ami persze nem oldotta meg a helyzetet, de komoly jelzés volt.

– Szabad megkérdeznem, hogy mi az önök jogosultsága az ellenőrzésben? – kérdezte Eliza, aki a határozottságon kívül úgy tűnt, hogy tudhat még valamit.

– Itt az engedélyünk, ha erre kíváncsi.

– Nem, én két dologra lennék kíváncsi. Vonatkozik-e ez az engedély erre a területre és azt is szeretném tudni, hogy miért nem mutatták fel azonnal az igazolványukat, ahogy azt a jogszabály előírja?

Nem részletezem, de hamar abbamaradt az ellenőrzés. Csak annyit mondtak, hogy legközelebb legyen minden rendben, és legyen minden eredeti. Ezt persze készséggel megígértük.

– Nem lesz ebből később bajunk Eliza?

– Jó kérdés, de két kimenet lehetséges szerintem. Vagy híre megy, hogy mi ilyen talpra esettek vagyunk, vagy sorra fogjuk kapni az ellenőrzéseket. De, ha engem kérdezel, akkor én az előbbire szavazok.

– Hogy-hogy? Biztosan tudsz valamit, elmondod?

– Hát igen. Mohó kérdezés nélkül elmondta, hogy ő dobott fel minket. S miközben ezt mondta, végig Jocó haveromat nézte, aki méretei ellenére szelíd és mosolygós. Megtévesztésig.