Vannak olyan emberek, aki nem képesek pozitívan létezni. Nem az a baj, hogy nem hoznak létre semmi különöset, még csak az sem, hogy nem tesznek meg semmit ennek megváltoztatása érdekében. A baj inkább az, hogy nem is képesek másokra, mások eredményeire, mások sikereire pozitívan reagálni. Ede erre azt szokta mondani, hogy figyelj tesó: – Van egy helyzet, egy emberi cselekedet, amire alapvetően kétféleképpen lehet reagálni. Negatívan, vagy pozitívan. Ha a fejedben negatív gondolatok vannak, akkor hozol egy negatív döntést, aminek következtében negatívan cselekszel. És ennek milyen lesz az eredménye? Negatív! Mi értelme van ennek? Előre visz ez bármit is? Csak a pozitív reakcióknak van értelme. Arról nem is beszélve, hogy…

Úgy adódott, hogy lett egy szabad hétvégénk, amit nem is bántunk, mert jól jön egy kis pihenés, hiszen elég hajszás volt az elmúlt időszak. Természetesen mamáékhoz mentünk Kékkútra, ami nem volt kérdés, hiszen igazán pihenni mindig is csak itt tudtunk. Jöttek a lányok is, bár nem egyszerre, mert azért egy kis munka is várt ránk, meg kellett vonni az eddieg mérlegét. – No fiaim, csak bátran, mert ha nem a jó tükörbe néztek, akkor nem a jövőtöket látjátok. – Ne aggódj papi, – így Ede – nem is tudnánk máshogy csinálni, hiszen erre tanítottál minket, így más módszert nem ismerünk. – Csak lassan a munkával, most kivételesen legyen a pihenés…

Amikor készültünk erre a vállalkozásra, sok mindent átgondoltunk. Mi akkor azt gondoltuk, hogy mindent. A valóság, mint már annyiszor, most is rácáfolt erre. Valóság amúgy sincs, csak nézőpont. De erről majd később Ede fog bármit mondani. Lehetne azt is mondani, hogy olyan, hogy minden amúgy sincs, hiszen amikor kimondtam, már keletkezhettek újabb dolgok. Na de a lényeg. A révfülöpi buli éjszakáján valami érdekes, addig még nem tapasztalt és mégis szerethető dolog történt. De kezdjük az elején. – Helló cimborák! Mit lehet itt inni? Annyira kiszáradtam, hogy rólam fogják a következő sivatagot elnevezni. – Ha van alap, akkor lesz felépítmény! – szólalt meg váratlanul Ede, és láthatóan megzavarta ismeretlen, amúgy kedves…

Ha őszinte akarok lenni, akkor ez a TV producer nem igazán volt szimpatikus, volt benne valamit nagyképű tudatlanság. Nem tudom, hogy mekkora szám a holnapi műsor, de gondolom nem egy Grammy esemény, pedig ez a fickó éppen úgy viselkedett, mintha már lenne pár ilyen díja, vagy legalábbis ő lenne Brad Pitt. Pedig talán csak annyi van, hogy egyszer látott valakit, aki ismerte azt az újságírót, aki már olvasott egy izgalmas írást, ami Brad Pitt-ről szólt. Ezt persze csak magamban jegyeztem meg, nem mondtam senkinek, még Edének és Elizának sem. Azt viszont eldöntöttem, hogy én nem veszek részt a beszélgetésben, mert az a helyzet, hogy néha nem tudok uralkodni magamon és…

Néha tényleg örömmel teli szívvel gondolok a teremtőre, mert képes csodálatos és tökéletes dolgot létrehozni. Ez persze nincs mindig így, miért is lenne, de az egy másik mise. Bocs, mese. Amennyire vissza tudok emlékezni a kékkúti gyerek- és fiatalkoromra, akkor szinte minden tökéletes volt, semmi vita, vagy súrlódás, sosem volt harag, csak hatalmas boldogságban éltünk. Keveset mozdultunk ki a faluból, igazából csak a környéken barangoltunk. Így fordulhatott elő, hogy még Révfülöpön is csak egyszer, egy rövid időre jártunk, pedig egyáltalán nincs messze. Vagy csak nem emlékszem. Pedig már akkoriban is hatalmas vitorlás-élet zajlott ott, hiszen amennyire ma is, akkoriban is az egyik legnagyobb balatoni vitorlás- és hajóállomás volt. Igaz, hogy…

Azért van az úgy, hogy úgy van. Mármint kellenek olyan napok is, amikor minden sikerül. Amikor eltűnnek a rosszakarók, eltűnnek a rosszakaróink csatlósai, és egyáltalán: elkezd gurulni az élet. Főleg, ha az embernek még a munkahelye is gurul. Leszűrtük a tanulságot, és elkezdtünk felkészülni a még váratlan rossz történésekre is. Ede azonban elgondolkodott. Valójában mit is jelent, hogy gurul az élet?- Drága tesóm rájöttem, hogy ha gurul az élet, akkor is vannak bukkanók, mert különben hogyan is vennénk észre, hogy gurul? Most ugyan az első csapda után, hamar felálltunk, és inkább csak pozitív fuvallatok jönnek, de a lényeg, hogy összetartsunk. Papa is ezért mondta, hogy mindegy, hogy mit, de együtt.…

Ahogy mondani szokás, minden csoda három napig tart. Milyen jó is lenne. Mert a mi csodánk, nem tartott még addig se. Nehogy már jó legyen egy kicsit. Mondjuk egy kicsit tovább. Azt nem tudom, hogy Eliza, hogy tudta elintézni, de a következő füredi fesztiválra, ami alig 10 nap múlva volt, meghívást kaptunk, amire persze igent mondtunk és Elizára bíztuk az egyeztetést. Nekünk Edével amúgy sincs semmi kedvünk és hozzáértésünk az ilyesmihez. Na de éppen ezért van a csapat. – Hú, ez nagyon hamar és nagyon mély víz – sopánkodott, tőle szokatlanul Ede. – Ne rinyálj Ede, mert ez mégsem egy Michelin guide. – Tudom, tudom, de ha hiszed, ha nem…

Mindig azt vallottam, hogy ha valakit, valami hatalmas csalódás ér, akkor sokáig nem hisz majd a csodákban. Hatalmas csalódás alatt azt értem, hogy az életet alapjaiban befolyásoló csalódás. Szerintem egy házasság előtti hasraesés az pont ilyen. Ha nem hiszed, akkor… Nos nem mondom, hogy próbáld ki, pontosabban tanulj az én esetemből, mert lelkileg, érzelmileg jobban kifizetődik. Neked. Én már koppantam. Szóval nem vártam, nem számítottam, nem reméltem, mégis csoda történt. Olyan csoda, amikről az előzőekben olvashattál. Most itt állunk egy teljesen kész jövő kapujában. Komoly lehetőségekkel, jó emberekkel, tapasztalattal és hatalmas lelkesedéssel. Még Mohó sem tudta megtörni a lendületünket. Ma lesz az indulás előtti utolsó csapat-összetartás, majd startolnak a „Bölcsesséfek”.…

Az életben az egyik igazán kedves, lélek-gyógyító dolog, amikor valakiben, akit régóta ismersz, önmagát is meghazudtolva, pozitívan csalódsz. Ezek talán apró dolgok, de hatásuk sosem az. – Helló pajtik! Na üljetek csak le hamarjában, kapaszkodjatok egymásba, mert Peti pajtinak hírei vannak. – Na most mi van? Mi ez nagy kerítés? Ha előre szeretnéd a dicséretet, akkor csalódni fogsz. Ingyen nem adunk semmit. – OK. Nem kell pánikolni, csak figyelni. Semmi babér, semmi dicsőség, csak tettem a dolgom. De az igazság, hogy Eliza annyira határozott volt, kicsit meg is ijedtem, ezért nem akartam, hogy csalódjatok bennem. – Na jöhet a lényeg, mert dolgunk van. – Akkor figyúzzatok csak ide pajtikáim. Készítettem…

Vajon mitől függ, hogy milyen emberekkel találkozunk az életünk során? És az mitől függ, hogy kit engedünk közel magunkhoz és kit engedünk be az életünkbe? Súlyos kérdések ezek, de mielőtt Ede belemelegedhetett volna, Eliza a pár pillanatnyi csendet kihasználva, hirtelen belibbent a konyha közepére, kezében egy nagyméretű képpel. – Egy amerikai barátommal beszéltem a minap, ahol szóba hoztam a terveteket. Na és mit küldött nekem? Ezt a képet! – Jól látom, ez egy iskolabusz? – Nem! Ez a ti mozgó éttermetek, mert a lényeg az, amit ebbe a képbe, ebbe a buszba bele tudtok látni. De készítettem egy rajzot, mintha már kész is lenne. – Hát ez nagyon tuti. Honnan…