7. epizód: Pihenünk, tervezünk, dolgozunk

Nem sok lehetőségünk volt arra, hogy kiheverjük Ágnes villámlátogatását. Tényleg úgy robbant be, mint egy gömbvillám, ami hirtelen csapódik be, nyomot hagy, majd ahogy jött, sebesen távozik is. Szerencsére maradandó nyomok nem igazán maradtak utána, csak egy majdnem kellemes és vicces reggel emléke, ami kicsit másképpen alakult, mint ahogy terveztük. No de sebaj. Sokat haladtunk a terveink alapjainak elkészítésével, papa is megmondta a frankót, most az apró-munka következik. És ebben Ede is, én is mindig is elég jók voltunk. Abban maradtunk, hogy maradunk még egy-két napot, hiszen egyikünknek sincs hova sietni, nincs munkakényszer, s bár nagypapi azt mondta, hogy ezt most magunknak tervezzük, nem kell végletesen gondolkodni, hiszen ez a döntés nem egy életre szól. De csak a legjobb lehet elég jó. Valami ilyesmit mondott nagypapi, amivel már gyerekkorunkban is mélyen egyetértettünk.

– Sajna srácok nem tudok tovább maradni, van egy kis dolgom, de ha nem bánjátok, két nap múlva visszajövök.

– Rendben Eliza, köszönjük az eddigieket, nem hagylak a hálám nélkül. Ha jössz elintézzük Lenkét is, meg még mindent, ami eddig kimaradt.

– OK. Legyen ez a végszó. Hála.

De a végszó azonban nem igazán ez lett, mert amint Eliza elhajtott, azonnal megjelent Péter. Ő volt Edének az a barátja, aki mindig megmondja mit és hogyan kell csinálni, nem zavarják a tények, sőt az sem, amibe éppen beavatkozik. Viszont egy nagyon kedves, szerethető fickó. Olyan, akire sosem lehet haragudni. Gyakran mondogatta, hogy talán olyan, mintha mások helyett dumálnék, de mindig jót akarok. Igaz, hogy a bátorságom nem nekem kerül pénzbe. És ez a mondása, bár elsőre felelőtlennek és taszítónak tűnhet, mégis mindig segít azoknak, akik bizonytalanok.

– Helló skacok! Micsoda szerencsém van már megint. Épp erre jártam, és gondoltam benézek, hátha itt vagytok.

– Hát igen, szerencse. Majd eldöntjük, hogy kinek.

Ezt már Ede tette hozzá a szokásos kontrázó, csipkelődő hangulatában. De ők már középiskola óta nagy haverok voltak Edével. Skacok, ahogyan Peti szokta mondani.

– Na és mit oldjak meg ismét helyettetek, tudjátok, számíthatok rám. Értek mindenhez, még ahhoz is amihez nem, megoldok mindent, na miről van szó?

Elmondtuk Petinek a közelmúlt eseményeit, és döntésünket az új vállalkozásunkkal kapcsolatban, valamint az eddigi elképzeléseinket. Csak röviden a lényeg.

Lesz egy amolyan mozgó éttermünk, egy egyedi, egyedülálló és utolérhetetlen food truck. Itt csak olyan kaják lesznek, amit csak mi készítünk. Az alap a nagyink emlékezetes szendvicsei, egytál ételei, amit ő is szinte percek alatt készített el. Picit továbbfejlesztjük ezeket, felspécizzük, éttermi szinten tálaljuk, és olyan ízeket pakolunk beléjük, ami a vidék minden illatát, zamatát és ízét idézi majd fel.

– Húúú, hát skacok, sajnálom, de semmit sem tudnék ehhez hozzátenni. Tudom, hogy ez most hatalmas sokk és csalódás nektek, de az igazság az, hogy imádom ezt az egészet. Úgy, ahogy van. Papátoknak hatalmas dicséret, nektek pedig egy gigantikus támogatás részemről. Persze eszmei.

– Nem jutok szóhoz Petikém. Hol vannak a mindent megváltó gondolataid? Semmi kényelmetlen javaslat? Semmi hümmögés?

– Értem én a viccet, most mondjuk nem szeretem, de két dolgot mondanék. Legyen a nevetek „Megálló”. Ezt gondolom nem kell magyaráznom, pedig higgyétek tudnék erről hirtelen 30-40 percet beszélni. Na de a másik, hogy szívesen segítek minden apró munkában. Beszerzés, legyártás, szakemberek felkutatása, ilyesmi. Ja és a másik.

– Ez már akkor három.

– Mi három?

– Azt mondtad, hogy van két dolog.

– Ja úgy, szóval kötözködünk?

– Csak viccelt Ede, nem kell nagyon berágni.

– Ugyan dehogy, igaza van, és csak vicceltem én is. De a lényeg, hogy mindenki imád valamit. Ez pedig olyan elképzelés, amit mindketten imádtok, már most.

– Teljesen igazad van. Nagyon fáj ezt így kimondanom, de így van. Imádjuk. Nekem erről az jut eszembe, hogy…

– Csak ezt ne, most ne, kérlek Ede! Lesz még időd, de most koncentráljunk erre. A truck majd jó színpad és esély lesz neked arra, hogy minden magasztos és mélyen gyökerező gondolatodat megoszd másokkal.

– Most az egyszer elfogadom, pedig nagyok sok minden jutott eszembe az imádatról. És teljesen más, mint amit az emberek, vagy akár a te Platónod valaha is gondolt.

– Ne aggódj Ede, amíg készül a truck, lesz időnk megbeszélni a szereposztásunkat is. Úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Mondjuk elsőre arra gondoltam, hogy én leszek a főnök, ha kajáról van szó, te pedig akkor leszel a főnök, amikor erősen meg kell támogatni a vendégeinket a világot illetően. Jó lesz ez így?

– Kiindulási alapnak megfelel, de azt azért megengedem, hogy bármikor elmond nekem, de csak nekem, hogy amiről éppen beszélek, az milyen alapvetéseket tartalmaz a klasszikus filozófiában.

– Rendben, de én pedig azt várom el cserébe, hogy néha-néha megmutass nekem alapvető konyhai megoldásokat.

Nagyjából ezekkel a gondolatokkal feküdtünk le. Nem is vettük észre, hogy igazából már holnap van, amiről mindketten tudtuk, hogy némi túlzással az új életünk első napja lesz. Kételyekkel, izgalmas és előre nem látható, megválaszolatlan kérdésekkel izgatottan vártuk a következő napokat. És így is lett. Azt eldöntöttük, hogy csak akkor fogunk egy kicsit lazítani, ha Eliza visszajön, mert minden komoly szándék nélkül, de akaratán kívül ő is részese lett alakuló titkunknak. Peti még aznap este elutazott, de előtte meg kellett ígérnünk, hogy szólunk, ha segítség kell. Megígértük.

– Helló Anti! Kicsit korábban érkeztünk, de akkora meglepetésem van, hogy nem tudtam tovább várni és személyesen akartam elmondani nektek. Ja, és hadd mutassam be a barátnőmet Noémit. De ne izgulj nem ő a meglepetés.

– Helló – robbant ki Ede, de jó, hogy itt vagy. Vagytok.

– Helló, Noémi vagyok, sokat hallottam rólatok és a kíváncsiság hozott ide. No meg Eliza.

– Szia Eliza! mi az a jó hír? Ja, tudom, majd holnap. Most lazulunk.

– Te akartad, emlékszel? Előbb a hála.