6. epizód: Ági színre lép

Biztosan emlékeztek Ágira. Ő volt Anti „menyasszonya”. Vagy ahogy tegnap papa mondta, amikor elmeséltük komolynak hitt veszteségeinket, na menj asszony. Szerinte ugyanis a szeretet-vámpírokkal röviden és határozottan kell elbánni.

Szóval, Ági volt az, aki pár hete letérdelt Anti elé – tudom ismeritek a sztorit, de annyira tetszik – és komoly mosollyal Anti szemébe nézve halkan, de határozottan azt susogta, hogy „Lennél az esküvői tanúm?”

Nos, a mai reggel egyébként csodálatosan indult, egészen addig, amikor váratlanul megjelent Ági, mert innentől kezdve már inkább vicces volt. A legjobb az egészben az volt, hogy tényleg mindenki nevetett, csak Ági nem.

Az történt ugyanis, hogy este elég sokáig beszélgettünk, tervezgettünk, nagyon kreatívak voltunk, sok minden kialakult, de erről majd később. Papa elővette legfényesebb gavallér személyiségét, és teljesen elvarázsolta Elizát és persze minket is. Felejthetetlen este volt, aztán először Anti és Eliza ment el lefeküdni, majd mama, aztán mi is papával. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy bárcsak lenne egy filmfelvevőgép, ami mindig, mindent a maga valóságában rögzít. Arra az esetre, amikor kellenek a kellemes, fenséges és felemelő emlékek. Nos ez egy ilyen este volt. Remélve, hogy sokáig a lehető legtöbb részlet megmarad, elhúztam én is aludni.

Mire reggel kipattantam az ágyból, már éreztem a reggeli készülődés illatait. Ha hiszitek, ha nem, nemcsak a reggeli ételek illatára gondoltam. Amolyan emlékidéző illatok voltak, olyan képekkel, amelyek vagy 20 év távlatából még mindig élesen törnek elő.

Éppen Anti és Eliza kászálódott ki a hálóból, amikor elég hangos, kutyaugatással kevert, szinte csörömpölő hangok érkeztek egyre erősödve az utca felől. Róka úgy védte a portánkat, mint a legkeményebb harci kutya. Ja, igen. Papa vicces volt, amikor a valahonnan besomfordáló, vöröses bundájú felismerhetetlen jószágot még évekkel ezelőtt elnevezte. Mert Róka persze kutya volt, egy édes, imádnivaló kis pára, aki, amikor befogadták valóban inkább róka-kinézetű volt és persze teljesen szelíd. Amikor azonban idegenek álltak meg a kapunkban, egyből előjött belőle a harci kutya.

Kimentem, mert egyre elviselhetetlenebb volt a zaj, és kit láttam meg? Igen Ági volt ott, a lehető legváratlanabb mivoltában, láthatóan idegesen és elgyötörten. Nem gondoltam, hogy a bűntudat hozta ide, valamiféle engesztelő ajándékkal, de annyira összetörtnek látszott, hogy már-már megsajnáltam. A séfek már csak ilyenek.

– Hát rád számítottam a legkevésbé. Elég vastag lehet a bőr a p.., arcodon, hogy ide merted tolni ezen az egyébként hibátlan reggelen.

– Igazad van, mindent megérdemlek, úgy értem minden rosszat, de ha elmondom a történetemet, akkor talán megenyhülsz, talán Anti is.

– Én biztosan nem leszek hallgatóság, és a helyedben inkább egy másik színpadot választanék, ahol kevesebb az ismerős, mert tudod egy ilyen kis faluban nagyon összetartóak az emberek.

– Hát te? – reccsent Anti hangja.

– Hát én. Beszélnünk kell.

– Én azt nem hinném, de ha valami üzeneted van, akkor írd le, vagy írd meg, de tudod mit, egy bölcs hadvezér egyszer, vagy 2000 évvel ezelőtt azt mondta, hogy „Valóság nincs, csak nézőpont.” Úgy, hogy ez itt most csak a te valóságod, a miénk teljesen más.

– Ne, kérlek, hallgass meg.

– Azt sajnos nem lehet, de tudod mit, elmondhatod, de hadd hallja mindenki, bármi is lenne a mondandód.

– Háát, őő.

– Most ez a szabály.

Mire ezt kimondtam, már mindenki kint volt a kertben, sőt még a szomszédok is mosolygósan ácsorogtak és láthatóan tetszett nekik az előadás. Na és innentől, ahogy Ede mondta, vicces a sztori, bár valóban, csak Ági nem nevetett.

Most nem mesélném el a teljes és részletes történetet, de azért, hogy ma is meglegyen az örömötök a lényeget elmondom.

Kiderült, hogy akire Ági lecserélt, és akivel lázasan készültek az esküvőre – helyettem – nos az a srác, meleg. És csak – mert ez egy ilyen társadalom – biodíszletnek akarta Ágit és az esküvőt. Tudjátok, azzal nincs semmi gond, hogy meleg, még azzal is csak némi etikai kifogás vethető fel, hogy biodíszlettel akart egy életre alibit teremteni magának, de az már erősen aggályos, hogy ezt még Ágival sem beszélte meg, aki most a két szék között a pad alá esett. Konkrétan megzuhant és próbálta összeszedni megmaradt önbecsülését.

Konkrétan az történt, hogy Ági egyik este, ahogy ment hazafelé, sietve berohant egy bárba, mert, ha menni kell, akkor menni kell, a szükség már csak ilyen. Ahogyan testileg megkönnyebbülten kijött a mosdóból, akkor vette csak észre, hogy a hely egy meleg bár, ami persze nem zavarta, hiszen már túl volt a nehezén. Az azonban már igen, hogy na kit látott meg a pultnál? Na kit? Bizony! Ha lehet, azokban a pillanatokban a hőség érzékelhetően emelkedett. Sokan, köztük Ági leendő arája is menekülőre fogta, ami nyilván Ági kibírhatatlanul fülsértő rikácsolása következtében tömeges meneküléssé fajult. Most is, ahogy elképzelem a képeket rám tör a nevetés.

A legédesebb, hogy amikor Ági a története végére ért, akkor lépett ki a házból Eliza, csodás és kecses sziluettel koronázva meg a katarzist.

Valójában szomorú volt az egész, abban viszont engem legalábbis megsegített, hogy könnyebb legyen fájdalom nélkül lezárni a múltat. De ott, akkor, a helyzet valóban olyan volt, mintegy nagy gonddal megrendezett komédia, aminek a végén azért még Ági is nevetett egy kicsit. Aki aztán népszerűség hiányában hamar elment. Senki sem marasztalta.

Viszont azon a napon megszületett a nagy tervünk minden fontos lépése. Ez még csak vázlat volt, de hosszú volt még a nap.