Annyira jól sikerült a búfelejtés, hogy reggelre szinte mindent elfelejtettünk. Főleg én. És Ede, mint később kiderült. Csak egy gondolat hasított az agyamba, de olyan elemei erővel, ahogy csak egy nagyon váratlan és fájdalmas csalódás tud. Éttermet? Én? Annyira lüktetett az agyam, hogy minden esti fáradtság ellenére hamar kivetett az ágy. Pedig Eliza mindent elkövetett, hogy maradjak. De valamit megérezhetett a vívódásomból, vagy csak szeretett volna egy kicsit nyugodtan pihenni, nem tudom, de tény, hogy a reggeli angyali énje szabadságra küldött. Minden erőmet összeszedve próbáltam felidézni a tegnap esti fogadalmunkat, de sehogy sem sikerült. Az étteremnél beállt az átmeneti agyhalál, pedig csak a jövőnkről volt szó. Gondoltam, elkészítem nagyi bundás…