Mindig szerettem gyerekkorunkban, amikor csak mi ketten leültünk, és megoldottuk az élet nagy dolgait. Ez már akkor is könnyű volt nekünk. Még arra is emlékszem, amikor egy ilyen megváltó beszélgetést, egy a grund szélén álló fa ágai között folytattunk le. Elvonulásunk igazi oka azonban nem a titok volt, hanem a cigaretta. Mi itt próbáltuk ki az első slukkokat. Mint a nagyok. Hamar a mamáékhoz kerültünk, még csak alsósok voltunk. Ők neveltek, óvtak, segítettek és nagyon, de nagyon szerettek minket. Papa sokat beszélgetett velünk, talán ő volt az, aki elindította bennünk a gondolkodás, még ma sem szűnő élvezetét. Mindig azt mondta, hogy „Gondolkodom, tehát van agyam.” És mi Edével mindenen gondolkodtunk.…