Nem sok lehetőségünk volt arra, hogy kiheverjük Ágnes villámlátogatását. Tényleg úgy robbant be, mint egy gömbvillám, ami hirtelen csapódik be, nyomot hagy, majd ahogy jött, sebesen távozik is. Szerencsére maradandó nyomok nem igazán maradtak utána, csak egy majdnem kellemes és vicces reggel emléke, ami kicsit másképpen alakult, mint ahogy terveztük. No de sebaj. Sokat haladtunk a terveink alapjainak elkészítésével, papa is megmondta a frankót, most az apró-munka következik. És ebben Ede is, én is mindig is elég jók voltunk. Abban maradtunk, hogy maradunk még egy-két napot, hiszen egyikünknek sincs hova sietni, nincs munkakényszer, s bár nagypapi azt mondta, hogy ezt most magunknak tervezzük, nem kell végletesen gondolkodni, hiszen ez a…

Biztosan emlékeztek Ágira. Ő volt Anti „menyasszonya”. Vagy ahogy tegnap papa mondta, amikor elmeséltük komolynak hitt veszteségeinket, na menj asszony. Szerinte ugyanis a szeretet-vámpírokkal röviden és határozottan kell elbánni. Szóval, Ági volt az, aki pár hete letérdelt Anti elé – tudom ismeritek a sztorit, de annyira tetszik – és komoly mosollyal Anti szemébe nézve halkan, de határozottan azt susogta, hogy „Lennél az esküvői tanúm?” Nos, a mai reggel egyébként csodálatosan indult, egészen addig, amikor váratlanul megjelent Ági, mert innentől kezdve már inkább vicces volt. A legjobb az egészben az volt, hogy tényleg mindenki nevetett, csak Ági nem. Az történt ugyanis, hogy este elég sokáig beszélgettünk, tervezgettünk, nagyon kreatívak voltunk, sok…

Vannak emberek, akik kortalanok. Olyan sosefiatal és sosemöreg emberek. Sokan talán erre mondják, hogy genetika, meg szerencse, meg a könnyű élet. Persze leginkább akkor kerül ez szóba, amikor az öregedés kitörölhetetlen és barátságtalan jelei elkezdenek uralkodóvá válni. Főleg mentálisan. És szerintem itt a lényeg, mert papa mindig fiatal volt. Akkor is, amikor szüleink nagyon korai balesete miatt nagyapaként apa lett másodszor is, és akkor is, amikor már mi, fiatal felnőttek minden szempontból önállóak lettünk. A nagy korkülönbség ellenére papa a barátunk és mentorunk volt, afféle famulusok voltunk egy bölcs tanító karjaiban. Nagy-szüleinktől azonban sosem kerültünk messzire. Nem volt lehetőségünk igazán megszokni, hogy milyen is az, amikor apa-anya nevel minket, óv…

Annyira jól sikerült a búfelejtés, hogy reggelre szinte mindent elfelejtettünk. Főleg én. És Ede, mint később kiderült. Csak egy gondolat hasított az agyamba, de olyan elemei erővel, ahogy csak egy nagyon váratlan és fájdalmas csalódás tud. Éttermet? Én? Annyira lüktetett az agyam, hogy minden esti fáradtság ellenére hamar kivetett az ágy. Pedig Eliza mindent elkövetett, hogy maradjak. De valamit megérezhetett a vívódásomból, vagy csak szeretett volna egy kicsit nyugodtan pihenni, nem tudom, de tény, hogy a reggeli angyali énje szabadságra küldött. Minden erőmet összeszedve próbáltam felidézni a tegnap esti fogadalmunkat, de sehogy sem sikerült. Az étteremnél beállt az átmeneti agyhalál, pedig csak a jövőnkről volt szó. Gondoltam, elkészítem nagyi bundás…

Mindig szerettem gyerekkorunkban, amikor csak mi ketten leültünk, és megoldottuk az élet nagy dolgait. Ez már akkor is könnyű volt nekünk. Még arra is emlékszem, amikor egy ilyen megváltó beszélgetést, egy a grund szélén álló fa ágai között folytattunk le. Elvonulásunk igazi oka azonban nem a titok volt, hanem a cigaretta. Mi itt próbáltuk ki az első slukkokat. Mint a nagyok. Hamar a mamáékhoz kerültünk, még csak alsósok voltunk. Ők neveltek, óvtak, segítettek és nagyon, de nagyon szerettek minket. Papa sokat beszélgetett velünk, talán ő volt az, aki elindította bennünk a gondolkodás, még ma sem szűnő élvezetét. Mindig azt mondta, hogy „Gondolkodom, tehát van agyam.” És mi Edével mindenen gondolkodtunk.…

Megmutatom ennek a szemét pöcsnek, hogy ki a séf a házban. Nélkülem semmire sem fog menni. Még egy rántottát sem tud rendesen megcsinálni, nemhogy valami hangyányit komplikáltabbat, mondjuk egy omlettet. – Ugyan már Ede, lazíts már. Ezek komoly kaják, viszont neked meg az emberismereted olyan szintű, mint egy rántotta, ami még megsem sült, de már oda is égett. Már nem nyers, de már meg is égett az alja. Olyan mintegy félreismert üzlettárs. – Szerintem ebben inkább ne adjatok tanácsot. Inkább adj még egy sört. De, mit is mondtál? Emberismeret? Erről éppen az jut eszembe, hogy van ugye az ember, és van ugye ennek az embernek az ideális alteregója, aki pont…

Eddig azt hittem, hogy minden sínen van az életemben. Komoly ígéretek az egyetemen, talán az eddigi legjobb, legcsodálatosabb és mindenki által irigyelt barátnő. Olyan szerelmet éreztem, amit talán csak a legjobb romantikus regényekben lehet olvasni. Vagy mint amit Anna Karenina érezhetett egy zűrzavaros, rideg, néha kegyetlen világban. Sokan lebecsülik a szerelem erejét, de csak addig, amíg nem kerülnek bele és nem éri őket egy váratlanul jött csalódás. Ahogy velem is megtörtént. Most pedig itt gurulok a sztrádán. Mit mondjak, nem így terveztem. A pálya amúgy is olyan szürke és unalmas, mint egy harmadrangú esztrád film. Mondhatnám, hogy nem rajtam múlt, de ez biztosan nem lenne igaz, pedig így érzem. Úgy…